.

Könnyűipari kiállítás Budapesten (ruházat, textil, bőr, szőrme, cipő, táska és kiegészítők)

Számít a véleménye!

Európa szívében Magyarországon, Budapesten több szakmai szövetség támogatásával kerülne megrendezésre Közép-Európa nagyszabású Nemzetközi Könnyűipari Kiállítása.

Gazdasági forrásokból már ismert Közép-Európa országaiban 2024-ben gazdasági fellendülési boom lesz. A gazdasági növekedés a régióban átlagban meghaladja az évi 4,0%-ot.

Budapest fekvése mind gazdasági, földrajzi, valamint kulturális szempontból is ideális egy nemzetközi kiállítás megrendezésére, mivel Budapestet mindössze kettő, illetve három és fél órás autóút (autósztráda) köti össze több szomszédos, európai fővárossal, illetve nagyobb városokkal: Bécs (AT), Pozsony (SK), Zágráb (HR), Belgrád (SRB), Maribor (SLO), Temesvár (RO), Brno (CZ), stb. A Budapest – Bécs gazdasági tengely jóvoltából, egy új „megapolisz” létesült, amely magával emeli a térség többi régióit is, így egy budapesti nemzetközi kiállításon való részvétellel, a kiállító profitálhat a szomszédos országok piaci fellendüléséből is.

Kérjük szánjon néhány percet az alábbi kérdőív kitöltésére.

Biztosított
logo
1

Mit gondol Budapest jó helyszín lenne egy Nemzetközi Könnyűipari (ruházat, textil, bőr, szőrme, cipő, táska és kiegészítők) Kiállítás megrendezésére?

Válasszon egy választ
2

Amennyiben megrendezésre kerülne a kiállítás, Ön részt venne a kiállításon?

Válasszon egy választ
3

Legszívesebben milyen jellegű kiállításon venne részt kiállítóként?

Válasszon egy választ
4

Hány napos kiállítás a legoptimálisabb az Ön cégének?

Válasszon egy választ
5

Amennyiben Ön kiállítóként részt venne a kiállításon, mekkora alapterületű standra lenne igénye?

Válasszon egy választ
6

Amennyiben Ön kiállítóként venne részt a kiállításon, melyik piacon szeretné üzleti kapcsolatait bővíteni?

Válasszon egy vagy több választ
7

Kiállítóként cége mekkora összeget tudna a kiállítási standra költeni?

Válasszon egy választ
8

Az alábbi felsorolt könnyűiparhoz tartozó tevékenységek közül melyik szegmenshez áll legközelebb az Ön cége?

Válasszon egy vagy több választ