.

A Szigeti veszedelem az oktatásban - tanári kérdőív

Kedves Kitöltő!

Zsemlye Viktória vagyok, és az ELTE BTK végzős magyar-történelem tanári szakos hallgatójaként nyelvészeti témájú kutatást végzek szakdolgozatomhoz.

Érdeklődésem középpontjában az áll, hogy mennyire okoz nehézséget egy 17. századi szöveg befogadása nyelvészeti szempontból a diákoknak. Ezen kívül arra is kíváncsi vagyok, hogy hogyan vélekednek a régi magyar szépirodalmi szövegek, különösen a Szigeti veszedelem, oktatásban betöltött szerepéről, oktathatóságáról, valamint a diákság szöveghez való viszonyulásáról a leendő tanárok és a már pályán lévő pedagógusok. A kitöltés körülbelül 15 percet vesz igénybe. A vizsgálat anonim módon, önkéntes alapon történik, semmilyen személyes adatra nem kérdez rá, az e-mailcímeket sem gyűjti. Az eredményeket szakdolgozat formájában szeretném bemutatni. A kutatás eredményeit kizárólag én magam, illetve a szakdolgozat bírálói tekintik majd meg, az eredményeket pedig a Nyelvtudományi Intézetben őrizzük.

Köszönöm szépen, ha kitöltésével hozzájárul a szakdolgozatom elkészültéhez!

Zsemlye Viktória

A kutatást végző hallgató

Biztosított
1

Kérem, adja meg a nemét!

Válasszon egy választ
2

Kérem, adja meg, mióta van a pályán!

Válasszon egy választ
3

Kérem, adja meg, milyen típusú oktatási intézményben tanít!

Válasszon egy választ
4

Mennyire ért egyet az alábbi, régi magyar szépirodalmi szövegekre vonatkozó állításokkal? Válaszoljon egy ötfokozatú skálán!

0
Nem tartom fontosnak a régi magyar szépirodalmi szövegek oktatását.
Fontosnak tartom a régi magyar szépirodalmi szövegek oktatását.
0
A Nemzeti Alaptanterv nem fektet megfelelő hangsúlyt a régi magyar szépirodalmi szövegek oktatására.
A Nemzeti Alaptanterv megfelelő hangsúlyt fektet a régi magyar szépirodalmi szövegek oktatására.
0
A kerettanterv nem fogalmaz meg világos célokat és követelményeket a régi magyar szépirodalmi szövegek oktatásával kapcsolatban.
A kerettanterv világos célokat és követelményeket fogalmaz meg a régi magyar szépirodalmi szövegek oktatásával kapcsolatban.
0
A diákok számára nem jelent nehézséget a régi magyar szépirodalmi szövegek befogadása.
A diákok számára nehézséget jelent a régi magyar szépirodalmi szövegek befogadása.
0
A szövegek befogadását nem befolyásolja a nyelvezet.
A szövegek befogadását nagyban megnehezíti a nyelvezet.
5

Ön szokta tanítani/ tanítaná Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem című művét?

Válasszon egy választ
6

Mennyire ért egyet az alábbi, Szigeti veszedelemre vonatkozó állításokkal? Válaszoljon egy ötfokozatú skálán!

0
Nem tartom fontosnak a Szigeti veszedelem mint régi magyar szépirodalmi szöveg tanítását.
Fontosnak tartom a Szigeti veszedelem mint régi magyar szépirodalmi szöveg tanítását.
0
Zrínyi Miklós más szépirodalmi művével nem szoktam foglalkozni az irodalómórán.
Zrínyi Miklós más szépirodalmi művét is meg szoktam ismertetni a diákokkal.
0
Véleményem szerint a diákok könnyen befogadják a művet.
Véleményem szerint a diákoknak nehézséget okoz a mű befogadása.
0
A nyelvezet nem játszik szerepet a mű befogadásában.
A mű befogadását nehezíti számukra a nyelvezet.
0
Csak irodalomórán szoktam foglalkozni a művel.
Irodalomórán kívül, nyelvtanórán is szoktam foglalkozni a művel.
7

Véleménye szerint segítené-e a régi magyar szépirodalmi szövegek befogadását, ha nem csak irodalomórán, hanem nyelvtanórán is foglalkoznának vele? Ha igen, miért?

8

Egyetért-e azzal, hogy a Nemzeti Alaptanterv és a kerettanterv beemelje a nyelvtörténeti oktatásba a régi magyar szépirodalmi szövegeket?

Válasszon egy választ
9

Véleménye szerint hogyan lehetne megkönnyíteni a diákok számára a régi magyar szépirodalmi szövegek befogadását?

Köszönöm szépen, hogy kitöltésével hozzájárult szakdolgozatom sikerességéhez!