.

Kérdőív óvodapedagógusoknak

Jó napot,

kérem töltse ki ezt az 5-10 percig tartó kérdőívet.

Biztosított
1

A Köznevelési törvény szerint „ A szülő kötelessége, hogy gondoskodjon gyermeke értelmi, testi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről és arról, hogy gyermeke teljesítse kötelességeit, továbbá megadjon ehhez minden tőle elvárható segítséget, együttműködve az intézménnyel, figyelemmel kísérje gyermeke fejlődését, tanulmányi előmenetelét…”. Véleményed szerint a csoportodba járó gyermekek szülei teljesítik-e ezt a kötelességüket?

Válasszon egy választ.
2

Óvodánk házirendje nyilvános dokumentum, amelyet beiratkozáskor megkapnak a szülők, és amelynek legfontosabb pontjait minden év első szülői értekezletén ismertetni is szoktunk. Véleményed szerint betartják-e a szülők a házirendet (pl. érkezés, a gyermek hazavitele, betegségek kezelése, jelzése, igazolások bemutatása, hiányzás jelzése stb.)

Válasszon egy választ
3

Véleményed szerint, fontosnak tartják-e a szülők, hogy az óvodapedagógusok jól felkészült, főiskolát végzett emberek legyenek, hogy rendszeresen tovább képezzék magukat?

Válasszon egy választ
4

Véleményed szerint, a szülők fontosnak tartja-e, hogy a dajkák jól felkészült, iskolázott, képzett emberek legyenek?

Válasszon egy választ
5

Véleményed szerint a szülők igénylik-e a gyermekükről való beszélgetést az óvodapedagógussal?

Válasszon egy választ
6

Hétköznapi munkád során tapasztaltad-e, hogy fel kell hívni a szülők figyelmét a gyermek gondozásával kapcsolatos teendőket elvégzésére?

Válasszon egy választ
7

Véleményed szerint a szülők igénylik-e, hogy a gondozási teendőket illetően tanácsokkal lásd el őket?

Válasszon egy választ
8

Véleményed szerint, a szülők igénylik-e tanácsaidat gyermekük értelmi fejlődésének elősegítésével kapcsolatban?

Válasszon egy választ
9

Tapasztalataid alapján, megfogadják-e a szülők tanácsaidat, javaslataidat gyermekük nevelésével kapcsolatban?

Válasszon egy választ
10

Véleményed szerint a beszoktatást megkönnyíti-e a szülő jelenléte?

Válasszon egy választ
11

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Viselkedési, udvariassági szokások alakítása.
12

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

A gyermek beszédfejlődésének elősegítése.
13

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Önállóságra szoktatás, önellátó tevékenységek végzése.
14

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

A gyermek gondolkodásának, értelmi fejlődésének elősegítése.
15

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Az alkalmazkodás, a másokkal való együttműködés elősegítése.
16

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Szobatisztatásra nevelés.
17

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Iskolára való felkészítés.
18

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Életkornak megfelelő, munka jellegű tevékenységek végzése, kötelességtudat kialakítása.
19

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Egészséges életmódra nevelés.
20

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Környezettudatos magatartás kialakítása, fenntartható fejlődésre nevelés.
21

Véleményed szerint ideális esetben az alábbi területen kinek jelentősebb a szerepe?

Hazafias nevelés.
22

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Viselkedési, udvariassági szokások alakítása.
23

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

A gyermek beszédfejlődésének elősegítése.
24

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Önállóságra szoktatás, önellátó tevékenységek végzése.
25

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják??

A gyermek gondolkodásának, értelmi fejlődésének elősegítése.
26

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Az alkalmazkodás, a másokkal való együttműködés elősegítése.
27

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Szobatisztatásra nevelés.
28

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Iskolára való felkészítés.
29

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Életkornak megfelelő, munka jellegű tevékenységek végzése, kötelességtudat alakítása.
30

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Egészséges életmódra nevelés.
31

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Környezettudatos magatartás kialakítása, fenntartható fejlődésre nevelés.
32

Tapasztalataid alapján, szerinted a szülők hogy gondolják?

Hazafias nevelés.
33

8. A köznevelési törvény tankötelezettségről szóló módosítása értelmében 2020. 01.01-jétől „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.” Véleményed szerint a szülők kompetensek-e gyermekük iskolaérettségének megállapításában?

Válasszon egy választ
34

Véleményed szerint a szülők egyetértenek-e azzal, hogy jelenleg az óvoda nem befolyásolhatja a gyermek iskolakezdésének időpontját?

Válasszon egy választ
35

Véleményed szerint a szülők figyelembe veszik-e gyermekük esetében az óvodapedagógusok véleményét az iskolakezdésnél?

Válasszon egy választ
36

Véleményed szerint azonos nevelési elveket képvisel-e az óvoda és a család?

Válasszon egy választ
37

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

Tapasztalataim alapján az elmúlt 10-15 évben a szülői nevelési attitűdök lényegesen megváltoztak.
38

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

Az iskolázottabb szülők nevelési elvei jobban összhangban vannak az óvoda által preferált nevelési elvekkel.
39

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

Már az óvodás korú gyermekek is túl sok időt töltenek digitális eszközök használatával.
40

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

Szükség lenne a szülői kompetenciák fejlesztésére, megerősítésére.
41

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

A szülőknek kellene alkalmazkodni a köznevelési intézmények elvárásaihoz, nem pedig fordítva.
42

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

A szülői kompetenciák fejlesztése a védőnők és a családsegítők feladata kellene, hogy legyen
43

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

A szülői kompetenciák fejlesztésében nagy szerepet kellene vállalni az óvodapedagógusoknak, az óvodának.
44

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

A szülői kompetenciák fejlesztésében az óvodának, a szakszolgálatnak, a védőnőknek és a családsegítőknek is részt kellene venni.
45

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

Egyre több gyermekre jellemző, hogy negatív magatartási és életvezetési mintákat hoznak otthonról, amelyeket az óvodának korrigálni kell.
46

Egyetértesz-e az alábbi állítással?

A szülők iskolai végzettsége és gyermekük neveltségi szintje között nincs összefüggés.
47

Kérem, rangsorold, hogy kinek kell, hogy megfeleljen az óvoda.

Változtassa meg a sorrendet az Ön preferenciája szerint (1. - legfontosabb, utolsó - legkevésbé fontos)