.

"Mini" szupervízió

Kedves Kollégák!


Azért hoztuk létre ezt a kérdőívet, hogy a segítségetekkel együtt a 2024. április 09. napján (kedd) 14.00 órától kezdődő "Mini" szupervíziós ülésre közösen felkészülhessünk.

A célunk az, hogy még az ülés kezdete előtt bevonjunk titeket a szupervíziós folyamatba, amennyiben ezzel a lehetőséggel élni szeretnétek. A kérdőív kitöltése tehát egyáltalán nem kötelező, azonban szívesen várjuk a kérdésekre adott válaszaitokat!

Amennyiben nem tudsz majd részt venni ezen alkalmon, ugyanúgy számítani fog a véleményed! így ha szeretnéd azt megosztani, kérjük mindenképpen töltsd ki, hogy tudjunk belőle dolgozni.

A kérdőív teljesen anonim, a kitöltése pedig csupán 15-20 percet vesz igénybe.

Előre is nagyon szépen köszönjük!

:)

Biztosított

Na de mi is az a szupervízió?


A szupervízió módszertanát eredetileg segítő foglalkozású szakemberek (pszichológusok, orvosok) lelki egészségének megóvására hozták létre. Ma már mindenki számára elérhető, hiszen nem kell orvosnak, pszichológusnak lenni ahhoz, hogy munkahelyünkön túlterhelődjünk, ami motivációvesztéshez, túlzott stresszhez és végül kiégéshez vezet.

A szupervízió tulajdonképpen a túlfeszített ember terheinek könnyítéséről szól. Nem azt mutatja meg, hogyan dolgozz keményebben, hanem éppen ellenkezőleg azt, hogyan teheted le a nehézségeket, és ily módon hogyan lehetsz eredményesebb.

A szupervíziós ülés egy irányított beszélgetés, amely során a szupervizált egy számára nehézséget okozó munkahelyi eseten keresztül feltárja problémáját, vagyis a szupervízió mindig konkrét helyzetből indul ki. Az ülésen a kliens ezt a problémát járja körbe a szupervizor segítségével: mi történt, miért okozott neki nehézséget. Ha rájön, hogy pontosan miért volt számára nehéz az adott helyzet, akkor általában megérti a mögöttes okokat is és a következő hasonlóan nehéz szituációba már sokkal tudatosabban megy bele.

A szupervíziós ülés történhet egyénileg és csoportos formában is, illetve nagyobb kétszám esetén beszélhetünk team-szupervízióról.

A szupervízió nem direkt kommunikáció-, vagy empátiafejlesztő eszköz, viszont pozitív „mellékhatásaként” javul, finomodik a kommunikáció, növekszik az empátia, ezáltal a szervezeten belül javul az együttműködés, a hatékonyság.


Források:

https://www.hrportal.hu/hr/hogyan-alkalmazhatjuk-a-szuperviziot-a-munkahelyeken-20190730.html

https://www.exline.hu/szervezeti-stresszkezeles/szupervizio/

1

Vettél-e már részt szupervíziós ülésen?

Egy lehetséges válasz
2

Amennyiben igen, milyen saját élményeket, tapasztalatokat osztanál meg velünk?

3

Amennyiben még nem vettél részt ilyen ülésen, szeretnél-e részt venni rajta?

Egy válasz lehetséges
4

Van-e bármilyen ötleted azzal kapcsolatban, hogy milyen problémákat, konfliktushelyzeteket, témaköröket érintsünk az ülésen? Van-e most jelenleg olyan, amiben segítséget szeretnél kérni?

Melyek ezek?
5

Részt vennél-e a szupervíziós ülések előkészítésében?

Egy válasz lehetséges

Amennyiben lenne kedved részt venni a munkafolyamatban, kérjük jelentkezz Csirszki Edinánál!

6

Melyik lehetőség lenne kedvező számodra?

Több válasz is lehetséges
7

Kérjük értékeld az alábbi kérdést 1-től 5-ig tartó skálán: Mi a véleményed arról, hogy olyan feüggetlen vendégelőadó tartson előadást a "Mini"szupervíziós üléseken, aki az egyes témakörökben átfogó, releváns szakmai tapasztalattal rendelkezik?

1 csillag - egyáltalán nem érdekel, 5 csillag - szuper ötlet
8

Tapasztaltál e magadon a munkahelyi kiégésre utaló jeleket?

pl.: állandó fáradtság, kimerültség, nehéz koncentrációkészség, csökkent hatékonyság, negatív és cinikus hozzáállás a munkahelyi feladatokhoz, fizikai panaszok stb.
9

Kérjük értékeld 1-től 5-ig tartó skálán az alábbi állítást: Állandóan fáradt, kimerült vagyok.

1 csillag - egyáltalán nem értek egyet, 5 csillag - teljesen egyetértek
10

Kérjük értékeld 1-től 5-ig tartó skálán az alábbi állítást: Nehezen tudok koncentrálni a munkámra.

1 csillag - egyáltalán nem értek egyet, 5 csillag - teljesen egyetértek
11

Kérjük értékeld 1-től 5-ig tartó skálán az alábbi állítást: Az elmúlt időszakban nem tudok olyan hatékonyan dolgozni, mint korábban.

1 csillag - egyáltalán nem értek egyet, 5 csillag - teljesen egyetértek
12

Kérjük értékeld 1-től 5-ig tartó skálán az alábbi állítást: Negatívan, vagy cinikusan állok egyes munkahelyi feladatokhoz.

1 csillag - egyáltalán nem értek egyet, 5 csillag - teljesen egyetértek
13

Kérjük értékeld 1-től 5-ig tartó skálán az alábbi állítást: Úgy érzem, hogy a munkahelyi stressz hatására egyre több fizikai tünetet tapasztalok magamon. Pl. fejfájás, rossz közérzet stb.

1 csillag - egyáltalán nem értek egyet, 5 csillag - teljesen egyetértek
14

Tapasztaltál-e egyéb tüneteket a munkahelyi kiégés körében a felsorolatokon kívül? Melyek ezek?

15

Amennyiben munkaidőn kívül szervezésre kerülne közös szabadidős tevékenység a kollégáiddal, szívesen részt vennél-e rajta?

Egy válasz lehetséges
16

Amennyiben már vannak ötleteid a közös programokat illetően, kérjük oszd meg velünk!

Ezen programokon a részvétel nem kötelező
17

Tudod-e mit jelent a mediáció?

Egy válasz lehetséges

Na de mi is az a mediáció?


A szó -mediare- eredeti jelentése: középen állni, egyeztetni, közbenjárni, közvetíteni, békéltetni.

A mediáció egy egyedülálló módszer, amelyben a konfliktus a fenyegető rosszból nyitott lehetőséggé válik. Egy folyamat, amelynek során a független és pártatlan mediátor igyekszik feltárni és megérteni a felek pozícióját, motivációit, érzelmi szükségleteit. Egy olyan úton viszi végig az ellentmondásban álló feleket, amelynek végén nincs vesztes, csak nyertes. A mediátor mindezt úgy teszi, hogy közben nem dönt, nem ad tanácsot, nem ítélkezik, hanem támogatja a feleket egy védett közegben saját útjukon, a nekik legmegfelelőbb döntés meghozatalában.


Forrás:

https://www.mediatoroktatas.hu/a-mediaciorol

18

Volt-e már olyan munkahelyi konfliktusod kollégával, amelyet nem tudtál vele megbeszélni?

Egy válasz lehetséges
19

Részt vennél-e mediációs ülésen egy kollégával való konfliktus feloldása érdekében?

Egy lehetséges válasz
20

Felmerült-e benned bármilyen egyéb kérdés, javaslat, vélemény, amit megosztanál velünk?

Amennyiben igen, kérjük oszd meg velünk az alábbiakban

Köszönjük szépen a válaszokat!

:)

dr. Szögecki Enikő

Gömbicz Éva

Csirszki Edina