Osvald László vagyok adventista lelkipásztor. Lehet, hogy emlékszel rám vagy ismersz is. Talán meglepődsz, amiért arra kérlek, töltsd ki a kérdőívemet. Lehet, hogy már hallani sem akarsz az adventistákról, de én most szeretnélek meghallgatni Téged. Látni úgy az adventistákat, ahogy te látod, tanulni szeretnék abból, amit elmondasz nekem.
A véleményed számomra fontos és bizalmasan fogom kezelni. A nevedet sem kell adnod a kérdőív kitöltéséhez, ha nem akarod, azonban ha mégis, csak én fogom látni és nem mutatom meg senki másnak.
Én minden szombaton megyek gyülekezetbe a feleségemmel, Kingával, de nagyon kevés barátunk van. Pedig normálisak vagyunk, egészséges világnézettel. Úgy gondoljuk, mindketten két lábbal a földön állunk és nem vagyunk furák, épp úgy szeretünk bizonyos dolgokat, mint mások.
„Hová tűnt mindenki?” – úgy érzem magam, mint Kevin a reszkessetek betörőkben. A kortársaim, a barátaim eltűntek a gyülekezetből, pedig tudom ti is keményen megdolgoztok a sikerért minden egyes nap.
"Miért van az, hogy a „világ” észrevette a tehetségeteket, de az egyház nem? Miért nem kérdezte meg senki a véleményeteket, vagy ha igen, miért nem figyelt rátok senki? "
Miért hagyták el a fiatalok az adventista közösséget?